"aludj el szépen..."

3 gyermekem van 3 apukától. Más gének, más viselkedés, más természet. Hiszem, hogy egy gyermek viselkedése, nevelés kérdése. A kicsi 8,5 hónapos. Egy édes, mosolygós, kiegyensúlyozott, nyugodt kis szerelemgombóc, olyan, mint a másik kettő volt ilyen kicsinek.

Mi ketten vagyunk testvérek. A bátyám, mint első szülött fiúgyermek, ki is vívta bőszen a családban az első helyet. Hiába én voltam a kicsi, a rendes jóravaló, jó tanuló kislány, a figyelem középpontjában mégis mindig ő volt. Bár szüleim, ezt mindig cáfolták, én csupán másodhegedűsként nőttem fel a családban. Engem ez sosem bántott, elfogadtam, de örök nyomot hagyott a lelkemben. Szeretem a testvéremet és ennek ellenére nagyon jó testvérek vagyunk. A középső lányomat együtt szültük http://anitavilaga.blogspot.hu/2016/04/a-tudatalatti-hatalma-2001-nyaran.html

Míg én 20. évesen már egyedülálló anya voltam, aki háztartást vezetett, gondoskodott magáról és gyermekéről, addig ő mai napig édesanyámmal él. A múltkor meg is jegyeztem mikor náluk jártam és anyukám épp ágyba vitte neki a reggelit, hogy nekem soha nem volt ilyen jó dolgom.

Talán a gyerekkorom, talán a természetem, nem tudom, de mindig arra törekedtem, hogy az én gyermekim soha ne érezzék, egyikőjükkel többet vagy jobban törődőm, mint a másikkal. Már csak azért sem, mivel más az édesapjuk.

A vloggomban egyik nap a „hogyan szoktassuk a gyereket a külön és az egyedül alvásra” volt a téma. Az adta az ihletet ehhez a bejegyzéshez.

Az én lányaim első naptól külön ágyban és külön szobában voltak. A kicsi volt egyedül velünk egy szobában 5 hónapos koráig, de pusztán helyhiány miatt, nem tudtuk külön szobába rakni.

Anyukám a két nagynál mindig veszekedett rám, miért altatom őket külön szobában, miért nem veszem őket magam mellé. Képes vagyok ebbe a nagy francia ágyba egyedül terpeszkedni. De engem hidegen hagyott. Mondtam neki, lehet, most még egyedül vagyok, de majd ha lesz valaki, akkor itt fog egy vadidegen ember és köztem aludni a két lányom? Azt már nem. Egyébként is meggyőződésem, hogy pihentető és nyugodt alvás baba és mama részére egyaránt csakis különalvással kivitelezhető. 

Soha nem voltak altatva, rázogatva, babakocsiban tologatva. Mindig gondoltam a jövőre. Ki fogja a bölcsiben vagy az oviban ugyanezt tenni? Persze, hogy senki. Mekkora törés lesz az a gyerek lelkében? Én ettől megkíméltem őket.

Hogyan tudtam mindezt elérni? Csupán figyeltem és megismertem a gyermekeimet. „Ittam” minden mozdulatukat, szívtam magamba minden rezzenésüket, jelbeszédüket, és csakis akkor lettek letéve aludni, amikor azt láttam álmosak.

Gyakran hallom anyukáktól, hogy 1 órája tologatom, és nem alszik, vagy fél órája rázogatom, vagy simogatom, lökdösöm a kiságyat fél óráig mire nagy nehezen elalszik, akkor se alszik csak fél órát. Olyat is hallok, az én gyermekem csakis cicin alszik el, vagy csakis ölben. Az is igaz, hogy az ilyen anyuka posztolja, milyen édes elaludt a szőnyegen, vagy az etetőszékben, vagy épp csak úgy játék közben. Úgy szeretném ilyenkor oda írni, nahát, mégiscsak elalszik az a gyerek bárhol és bármilyen formában, ha álmos?

Azt figyeltem meg, hogy az alvás, nem is a baba érdekeit szolgálja, hanem az édesanya nyugalmát. Legyen már végre 10 perc csend, nem tudok tőle semmit csinálni. Nem bírom már a nyígást. Én is pihenni szeretnék, hajat mosni, főzni, csak úgy magamnak lenni.

Én mindenre egyedül voltam. Meg kellett tanulnom úgy hajat mosni, hogy a gyerek velem ült a fürdőszobában, úgy főzni minden nap, hogy a gyerek a lábamnál egy fakanállal játszott, vagy teregetni úgy, hogy közben a szennyeskosárba ültek és énekeltem nekik.

Az alvás nálunk az ő pihenésüket szolgálta. Amikor azt láttam, dörzsöli a szemét, vagy az orrát, morzsolja a fülét, beszűkül a pupillája, lelassul a mozgása akkor tudtam itt az ideje az alvásnak.

Ilyenkor betettem őket a kiságyba és bezártam az ajtót magam után, vagy kitettem a babakocsiba a levegőre. Mielőtt bárki azt gondolná, soha nem hagytam őket percekig sírni. Nem is bírom hallgatni, a szívem akar megszakadni. Ha 5 perc után sem aludt, oda mentem és megfordítottam, talán a fekvő póz nem kényelmes. Újabb 5 perc elteltével már aludtak is. Ha nem, akkor tudtam nem álmos, más a probléma. Kivettem a kiságyból, ettünk-ittunk játszottunk kicsit, majd mikor már nagyon látszott a fáradság akkor újra megpróbáltam letenni. Ilyenkor már biztos volt az alvás.

Mindhárman születésüktől végig aludták az éjszakát. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem ébredtek fel, de olyankor is megtartva az éjszaka nyugalmát, halvány fény és beszéd nélkül szoptattam meg, vagy épp adtam vissza a cumit, vagy fordítottam a másik oldalára. Természetesen vannak korszakok, mikor a babának pusztán az édesanyja közelségére van szüksége. A kicsi most van ebben a korban. Van, hogy felsír éjszaka, hiába a fordítás, hiába a cumi, vigasztalhatatlan. Ilyenkor ölbe veszem. Nem oltok villanyt, nem beszélek hozzá. Gyengéden és megnyugtatóan magamhoz ölelem, megsimogatom. Magába szívja az illatom, érzi a szívem dobbanását. Pár perc és a vállamra hajtja a fejét. Máris itt a jel, ideje vissza tenni a kiságyba. Leteszem, és máris édesen szuszog.

Fogzás idején, mikor már századszorra megyek át, és próbálom csillapítani a jelenlétemmel a fájdalmát, én is feladom. A család többi tagjának nyugodt pihenése érdekében magam mellé veszem. De ez egy különleges éjszaka, nem ismételjük. Igyekszem mindig visszatérni a megszokott altatáshoz.

Döbbentem olvasom néha a csoportokban, illetve nézem a képeket és a videókat, amint pár hónapos babák hajnalban, fittyet hányva arra, hogy éjszaka van a játszószőnyegen molyolnak. Ez eleinte jópofa és tetszik anyukának, aztán pár hét, vagy hónap elteltével anyuka posztolja a karikás szemeit, panaszkodik, hogy a gyerek az éjjelt felcserélte a nappallal, most mit csináljon. Ilyenkor csak annyit kérdeznék a mamától, hogy a gyerek maga mászott ki a játszószőnyegre a kiságyból és rakta magát körbe játékokkal? Esetleg a lakást is ő világítottak ki, mintha nappal lenne?

Mindennek a nyitja, a rendszer és a következetesség. Minden gyermek vágyik rá. Hányszor lehet hallani, hogy a bölcsiben vagy oviban a gyerek mindent megeszik, és magától alszik, anyuka viszont azon panaszkodik, hogy otthon semmit nem eszik meg és aludni sem hajlandó.

Minden gyerek megtanítható az egyedül alvásra, és én ezt már jó pár anyukának be is bizonyítottam. Nem mondom, hogy ahol már nagyobb a gyerek nem nehéz. Gondolj viszont arra, te rontottad el, neked kell helyrehoznod is. Mert van egy mondásom „Édesanyának lenni, a világon a legcsodálatosabb dolog, egyben a legnagyobb felelősség, mert nap, mint nap döntéseket kell hoznod egy kisember helyett, és majd ha felnő vállalnod a felelősséget. Azért lett ilyen, mert ilyennek nevelted” http://anitavilaga.blogspot.hu/2015/08/anya-vagyok-egyes-szam-elso-szemelyben.html Én a két nagylányomért már büszkén vállalom a felelősséget.

Én mivel egyedül voltam, nagyon következetesen neveltem őket, és hogy nekem is legyen életem, muszáj voltam rendszert is bevezetni az életükbe. A nagyok 22. és 16. évesek, már nem is emlékszem pontosan hogyan volt, de a kicsiről tudok mesélni.

6.00 kelünk. Eszik, ez itt nekünk a reggeli, majd játék következik, míg apa és a középső tesó el nem mennek itthonról kiörömködi vele magát mindenki. Aztán mikor elvonulnak, szépen elkezdek összepakolni utánuk.

8.00 tízórai. Majd megy ki aludni a teraszra. Az elmúlt 8,5 hónapban minden egyes reggel így indul, télen a -10 fokba is. Természetesen bundazsákba, a babakocsi letakarva. Nekem fontos a friss levegő. Minden gyerek sokkal jobban és sokkal többet alszik kint a szabadban. Míg ő alszik, kiszellőztetem a lakást, kitakarítok, megfőzök és kimosok.

11.00-12.00 kel. Hihetetlenül kipihent, mosolygós, vidám, meg kell zabálni. Ebéd. Aztán játszunk. Addigra minden dolgomat megcsináltam, tudok vele foglalkozni.

16.00 uzsonna. Megint megy ki a teraszra. Sokszor mire beteszem a babakocsiba a szeme máris csukva van, de ha nem akkor nézelődik, egy darabig majd elalszik.

18.00 kel. Addigra általában itthon van a család, boldogság van, végre nem csak anyával lehet játszani.

Mikor vacsorázunk, itt ül velünk az asztalnál, ő is bekap egy két falatot.

19.30 fürdés. Ilyenkor már mindenki elvonul a maga szobájába. Csend, béke, nyugalom, félhomályban vacsorázik, majd beteszem a kiságyba és már alszik is.

Így néz ki nálunk egy átlagos nap. De ha megyünk valahová, akkor is tartjuk az étkezések időpontját, csupán az alvás tolódik picit ide picit oda, mert ugye kocsiba a legjobb aludni.

Száz szónak is egy a vége, ahány család, annyi féle. De mielőtt bárki is azt mondaná, az én gyerekem csakis így vagy úgy alszik el, gondolj bele, a bölcsődében és az óvodában, minden gyerek ugyanúgy és ugyanakkor alszik el!

Ez az én világom https://www.facebook.com/groups/338815019928000/?ref=bookmarks